2010. december 22., szerda

Kilencedik információ, pontosítás és egy kis magyarázat

0 megjegyzés
Kedves Barátaim!

Itt az idő, hogy segítsek a találgatóknak, hiszen kevesebb, mint 36 óra múlva találkozunk a Fák alatt.


Az első bejegyzésben nincs semmi különös.

A második információt azok értelmezték helyesen, akik a közeli főutak számára tippeltek.

Harmadik alkalommal az gondolkodott az én logikám szerint, aki a helyszínek közötti irányszögek körül matatott.

A negyedik és ötödik dózisban két adagban öt-öt képet kaptatok, helyszín megjelölése nélkül.

- Össze tartozik a szöcske és a mackó, a fehér helyszínhez. Ha jobban megnézitek, van ott egy harmadik állat is, akinek a lakóhelye sok mindent világossá tehet. A szöcskére ne élőlényként, hanem egy ipari berendezésként gondoljatok.

- A sárga helyszíné a makk és a gyertya. Ebből a makkoltatás a környéken lévő város nevére, míg a gyertya a karácsonyfa közeli településre utal. Még egy kút képét is feltehettem volna, de úgy túl könnyű lenne.

- A Hermelines hölgy párja a Merci csoki. Jól gondolta, aki az "i"-t "y"-ra cserélte.

- A kígyó képét félrevezetésnek szántam, de sajnos nem sikerült hasonló nevű játékos társunkat bele keverni a rejtvénybe. Párja a vadászkastély, pontosabban annak tulajdonosa.

- Az szerzetes képén a haja, pontosabban annak jellegzetes hiánya fontos. Szerzetesünk pár évszázaddal később akár postakocsin is utazhatott, a szürke helyszínen felszállva a Pestről Bécsbe tartó járatra.

Hatodik alkalommal Jézuskának és két angyalkájának adataiból készült átlag. Hogy statisztikus hajlamú barátainknak is legyen egy kis elfoglaltsága:

Megtalálásaink száma: 2926
Születési évünk: 5886
Ládáink száma: 15
Egymást követő években regisztráltuk a játékba.

A hetedik információról azok spekuláltak helyesen, akik a számokat távolságoknak gondolták.

És végül a nyolcadik információ, a hetedikhez használati utasítást nyújtó képeivel kapcsolatban:
- Az óra körbe jár.
- Az egy vonallal készült rajzról már elhangzott a pontos következtetés, csak mindenki átsiklott felette.

Holnap délután közlöm a parkolók koordinátáit, de remélem, hogy közös gondolkodás eredményeként addig már minden világossá váli számotokra.

Végül egy fontos közlemény: 
A fehér helyszínt éjszaka felkeresni szándékozó kesserek siessenek, mert egy különleges ajándék várja az érkezőket, és az jár jól, aki az elsők között érkezik!

2010. december 19., vasárnap

Nyolcadik információ

1 megjegyzés

Az előző információval együtt használd!

















2010. december 18., szombat

Hetedik információ

0 megjegyzés
 59 579  78 743

 109 910  47 701

 48 407 

2010. december 15., szerda

Hatodik információ

0 megjegyzés

Kedves kollégám, Csaszi kedvéért:


Életkorom: 48 év
Regisztráltam: 2004. május 3-án
Megtalálásaim száma: 975




Ötödik információ

0 megjegyzés
Ismét össze-vissza






2010. december 11., szombat

Negyedik információ

3 megjegyzés

Ezúttal össze-vissza, hogy nehezebb legyen...







2010. december 8., szerda

Harmadik információ

0 megjegyzés
77-19-00

 123-09-37

 239-04-40

 195-45-41